A szellemiség

A szellemiség

A PrimeU szellemisége már jóval azelőtt kialakult, mielőtt a brand megszületett. Egész sportkarrierem során ez a mentalitás ösztönzött fejlődésre, ennek köszönhetem, hogy válogatott sportoló lehettem. Miután felagytam az élsporttal, egyértelmű volt, hogy küldetésemnek tekintem a PrimeU mentalitás továbbadását. Eleinte az utánpótlás nevelésben találtam meg a helyem, majd a válogatott edzői stábjában folytattam. Ezek mellett kezdtem el a személyi edzéseket tartani, aminek köszönhetően megláttam a szakma szépségét. Nem számít, hogy a legelhivatottabb sportolókkal, vagy teljesen kezdőkkel dolgoztam, ugyan az az ambícióm edzőként: hozzásegíteni őket a legjobb önmagukhoz. 

A PrimeU rólad szól! Ahhoz viszont, hogy rá tudd bízni magad a programra, meg kell ismerned, hogy ki áll mögötte. 

Hogy is indult a kapcsolatom a sporttal? Kezdetben csak felszínesen, majd rátaláltam a sportágamra és ezzel szinte egy időben vetettem bele magam a konditermek világába. Hamar rájöttem, hogy megfelelő erőnlét nélkül nem lehetek sikeres a pályán, így megszállottan kezdtem kondizni. Persze még sok mindent nem tudtam az edzésről, így elkövettem a leggyakoribb kezdő hibákat. A jó hír, hogy így neked már nem kell ezeken átesni.

Az élsportban töltött éveim alatt nem kerültek el a sérülések sem. Pontosan tudom mennyire megterhelő és időigényes a pályára való visszatérés folyamata, így biztos lehetsz benne, hogy a Te edzésedben a prevenciót, sérülésmegelőzést fogom előtérbe helyezni.

A sport a szenvedélyem. Szokták mondani, hogy áldozat nélkül nincs eredmény. Én azt vallom, ha igazán elkötelezett vagy,  nem kell áldozatot hoznod. Ha át tudok adni valamit Neked abból, amit én kaptam a sporttól, már közelebb kerültem a küldetésem beteljesítéséhez.

Bízd rá magad a PrimeU programra és válj a legjobb önmagaddá!